Az éberség, a tudatos jelenlét fontosságát az emberiség õsi, nagy hagyományai és a világvallások is hangsúlyozták. Például az éber figyelmet a buddhista meditáció szívének is nevezik. A tudatosságnak a figyelmen keresztül történõ mûvelése különbözõ formákban megjelenik többek között a jógikus, a taoista és szúfi hagyományokban, illetve a kereszténységben, sõt a mûvészetben is. A jelenlét gyakorlása egyaránt lehetséges keresztények, hinduk, buddhisták számára, ugyanakkor az is elmondható, hogy nem kell hozzá se buddhistának, se kereszténynek vagy jóginak lenni. Az éber figyelem nem áll szemben semmilyen hitrendszerrel vagy hagyománnyal, nem kötõdik egyetlen valláshoz sem, és az éberség nem is egy új hitrendszer, vagy ideológia.

Egyszerûen egy gyakorlatias módja annak, hogy jobban kapcsolódjunk az élethez és lényünk teljességéhez az önmegfigyelés, az önkutatás és az éber, tudatos cselekvés által. A gyakorlás által erõsödhetnek bennünk olyan fontos belsõ tulajdonságok, mint pl. a megértés, az együttérzés, az ítélkezés-mentesség, a megbocsátás, az elfogadás, az elengedés, a felülemelkedettség, és a valódi, mély, mindenfajta érdektõl mentes szeretet. De eme univerzális értékeknek a megvalósításához nem kell görcsösen próbálkozva valami mássá, jobbá válnunk, sõt, a leglényegesebb éppen az, hogy minél inkább önmagunk legyünk, hogy kapcsolatba kerüljünk lényünk legbelsõ természetével. Ezek a minõségek már eleve bennünk vannak, csak a tudatunk terében gomolygó gondolat- és érzelemfelhõkön keresztül sokszor nem tudnak a felszínre emelkedni.