Ha megfigyeljük elménket, észrevehetjük, hogy gondolataink gyakran eltávolodnak a jelentõl, és attól a helytõl, ahol éppen vagyunk, helyette a múltban (emlékek, megtörtént események), vagy a jövõben (tervek, feladatok), illetve az elme képzelõdéseiben kalandozunk.

A szokásos ébrenléti állapotunk során sokszor annyira el vagyunk foglalva problémáinkkal, emlékeinkkel, terveinkkel, feladatainkkal, gondjainkkal, hogy elveszítjük kapcsolatunkat a jelennel. Pedig a jelen pillanat az egyetlen idõ, melyen keresztül összekapcsolódhatunk az élet áramával. Ha sok idõt töltünk a múlt és a jövõ elménkben hömpölygõ dolgaival elfoglalva, az olyan, mintha egy nem létezõ világot hoznánk létre fejünkben, és ebben az álomvilágban élnénk életünket.

Életünk mindig a jelen pillanatban zajlik.
Ha nem figyelünk oda a jelenre, hanem csak a múlttal vagy a jövõvel vagyunk elfoglalva, és emiatt elmulasztjuk átélni a jelen pillanatait, akkor tulajdonképpen életünk apró kis darabkáit vesztegetjük el. A pillanatokat, melyekre nem figyelünk. Pedig ez az egyedül rendelkezésre álló idõ, csak a jelenben tudunk élni, érezni, szeretni, fejlõdni és növekedni.

Az életünk végtelen sok pillanatból áll, érdemes rájuk odafigyelnünk!